Erdők és mezők szolgáinak zarándoklata Máriapócson.

2017.10.21. 18:34 (szombat)

2017.október 21-én másodszor zarándokoltak közösen az erdők és mezők szolgái Máriapócsra. A jelenlévők számára egyértelművé vált, hogy a vadőrök, erdészek és vadászok közös zarándoklata, rövidebb nevén a „vadászbúcsú”, hagyománnyá fogja kinőni magát.
Az ide érkezők reggel közel 160 darab vadásztrófeát tekinthettek meg a templomtéri kiállításon, amelyeket egytől-egyig ezévben ejtettek el a vadászok.



„… Téged jöttünk köszönteni…”

2017.10.13. 13:47 (péntek)

2017. október 12-én harmadik alkalommal zarándokoltak Máriapócsra a mándoki görögkatolikus szeretetotthon idős lakói és dolgozói.



Egy mozgalmas hétvége

2017.10.12. 10:02 (csütörtök)

2017. október 7-én, szombat délelőtt 10 órakor Paraklisszal kezdődött a zarándokok lelki napja, amit Szocska Ábel atya, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója vezetett. Ezután 11 órától az Emmanuel Zarándokközpontban Ábel atya elmélkedést tartott az orvosok és gyógyszerészek számára. Ennyien még sosem vettek részt ezen a zarándoklaton, s külön öröm, hogy idén határon túlról érkezett orvosok is részesei lehettek a lelki napnak.



Országos Görögkatolikus Ministráns Találkozót tartanak Máriapócson

2017.10.12. 07:12 (csütörtök)

2017. november 18-án, szombaton, Máriapócson kerül megrendezésre az Országos Görögkatolikus Ministráns Találkozó. Nagy szeretettel várjuk rá a kedves atyákat és ministránsaikat, egyúttal ezzel kapcsolatos információkat szeretnék megosztani.

A találkozó programja:

9:00: regisztráció

10:00: püspöki Szent Liturgia Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezetésével

12:00: „Én is voltam ministráns”

forgószínpadszerűen közismert és elismert emberek tanúságtétele ministrálásról, oltárszolgálatról, felelős keresztény életről (egy pap, egy színész valamint egy sportoló), beszélgetés



Pécsi Rita: Beindult a „verkli!” – Megmarad-e a munkakedv?

2017.10.05. 14:16 (csütörtök)

Az Új Ember katolikus hetilapban Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, pedagógiai szakértő Életre nevelő címmel havonta jelentkező rovatot indított. Ezúttal olyan apró „mesterfogásokról” olvashatunk, amelyekkel eredetivé, személyessé alakíthatjuk át munkánkat, melyet sokszor „taposómalomnak” érzünk.



Mária tisztelők és Rózsafüzért imádkozók lelkigyakorlata

2017.10.05. 14:09 (csütörtök)

Szerdán ért véget a Mária tisztelők és Rózsafüzért imádkozók lelkigyakorlata, amelyet már hat éve Ihnáth János atya tart, évente háromszor. Rendszeresen a Nagyböjt első 3 napján, májusban három, és októberben három napon át.
Minden alkalommal más-más témákról beszél a vezető. Az elmúlt években szóba került a Szent Liturgia, a szentségek magyarázata, volt beszélgetés a 10 parancsról, a nagyböjti eseményekről, a húsvéti időszakról, Mária-ünnepekről, Krisztus-ünnepekről,… és ez csak egy töredéke az elhangzott témáknak.



Az Istenszülő Oltalma

2017.10.04. 06:58 (szerda)

Október elseje vasárnapra esett, talán ennek is köszönhető, hogy az ünnepi liturgiára másfél ezren gyűltek össze. Sokfelől érkeztek zarándokok, közöttük egyházközségestül az imádságot vezető Dr.Obbágy László atya Nyíregyházáról, és a prédikációval tanító Dr.Legeza József atya Budapestről.
Elmélkedésében a Szűzanyát helyezte szemünk elé. Az engedelmességét, a figyelmességét, azt, mennyire alázatos, mennyire kitartó. Kitartóbb, mint a tanítványok. „Ha ezekkel a tulajdonságokkal sok ember élne a földön, más lehetne a társadalmunk…”- mondta az atya.



A Bazilita harmadrend zarándoklata

2017.10.03. 11:18 (kedd)

2017. szeptember 30.-án szombaton, a bazilita világi rend tagjainak találkozóját tartották nemzeti kegyhelyünkön Máriapócson, ahol Orosz István kegyhely-igazgató atya köszöntötte az imádkozó közösséget, aminek tagjai az ország több pontjáról, keresték fel az Istenszülőt.

A prédikációban a tanítást adta: Polgári László egykori máriapócsi kegyhely-igazgató, helynök atya. A prédikáció röviden felelevenítette a könnyező kegykép történetét, mely világosan megmutatja a kegyhely ésa baziliták életének, üdvös tevékenységének az összefonódását.



A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye zarándoklata 2017. szeptember 29-30-án.

2017.10.03. 11:05 (kedd)

Velük máshogy szól a himnusz…

Minden Máriapócsra érkezés megható. Van, akinek épp olyan nehéz megtenni a parkolótól a templomajtóig 50 lépést, mint amilyen másnak, egészségesen, eljönni 2-3 nap gyaloglással. Sokan, sokféle áldozatot hoznak azért, hogy a Könnyező Szűzanya elé járuljanak. Minden éneklő csoport, minden könnyes szem, minden térdre rogyás mögött sorsok húzódnak, mindenkinek van miért-kiért fohászkodni, hálát adni.



Oltalmad alá futunk – Gyalog érkeztek a nyíregyháziak a máriapócsi Istenszülőhöz

2017.10.02. 12:04 (hétfő)

Az Istenszülő oltalmának ünnepét megelőző napon tartotta hagyományos gyalogos zarándoklatát a Nyíregyházi Esperesi Kerület Obbágy László atya vezetésével.



Rekollekció papnék számára

2017.10.02. 07:11 (hétfő)

A Nyíregyházi Egyházmegye papnéi számára Böjte Csaba atya tartott Máriapócson elmélkedést szeptember 28-án. Az Istenszülő tiszteletére végzett Paraklisz imádságot követően a Családvár épületébe vonult ötvenkét asszony, akik életre szólóan vállalták, hogy férjüket papi hivatásában erősítik, támogatják. Ez nem mindig könnyű, hiszen a papnénak is fájhat a feje, lehet fáradt: dolgozik, gyereket nevel, háztartást vezet, sok esetben besegít kántorizálásba, egyházközségi teendőkbe... Fontos tehát töltekeznie. Jó alkalom erre egy ilyen imádkozós-elmélkedős-beszélgetős este.



A szlovákiai magyar esperesi kerület zarándoklata

2017.09.25. 08:13 (hétfő)

A rossz idő ellenére 19 busszal érkeztek magyar görögkatolikusok Szlovákiából, hogy közösen imádkozhassunk Máriapócson. Kilenc órától gyóntatás kezdődött, a Szent Liturgiát Juhász Géza, a Miskolci Egyházmegyehelynöke végezte, a prédikációt pedig Mosolygó Tibor atyától hallhattuk. A kegytemplom zsúfolásig telt hívőkkel. Sokan már csak a templomon kívül, az udvarban helyezkedhettek el, a gyóntató folyosón. Innen követték az imádságot.



„Teremts bennem tiszta szívet, ó Isten…!” „Uzho ilo ker ande mande, Devla…!”– cigánybúcsú Máriapócson

2017.09.21. 13:50 (csütörtök)

2017. szeptember 15-17-én ezzel a mottóval tartották Máriapócson a cigány közösségek zarándoklatát. Az idei, Fülöp érsek atya által vezetett liturgiának nem csak a téren összegyűlt kétezer zarándok lehetett részese. Élő adás révén bekapcsolódhatott Miskolc is, ahol a roma szakkollégiumok tanévnyitó konferenciáját tartották ebben az időben.



Szenvedélybetegek lelkigyakorlata

2017.09.20. 11:26 (szerda)

2000.május 23.-án kezdtük az első szenvedélybetegek és hozzátartozóikat segítő lelkigyakorlatot,amely azóta is működik.
Itt megéljük Jézus szabadítását és az Istenszülő Szűz segítő kegyelmét a káros szenvedélyekből való gyógyulásban .

Minden évben három havonta, csütörtök estétől vasárnap délig tart a lelkigyakorlat.
Várjuk azoknak a jelentkezését, akinek, alkohol és egyéb káros szenvedélye miatt problémái vannak és megvan benne a vágy arra, hogy ezen változtasson.



Szlovákiai szlovákajkú görög katolikusok zarándoklata

2017.09.19. 10:10 (kedd)

Kisvárosunk teljesen megtelt ezen az átlagosnak tűnő pénteki napon. Ugyanis 48 busszal érkeztek a Szlovákiai Görög katolikus metropóliából és közösen végeztek a templom előtt felállított nagy oltárnál egy Szent Liturgiát. A főcelebráns Cyril Vasil’ püspök a Keleti Egyházak Kongregációjának titkára volt. Az egybehangzó imát több mint kétezer ember egyszerre végezte.



Kisboldogasszony-napi búcsú

2017.09.19. 09:53 (kedd)

Idén is rengetegen elzarándokoltak szeptember elején Máriapócsra, hogy közösen imádkozhassunk a
Szűzanyához. Szombat délután a rossz idő ellenére kezdetét vette a szertartások sorozata, a három
órakor kezdődő Kisvecsernyével, ami a búcsút megnyitó első szertartás volt. Négy órakor a Római
katolikus Szentmisén több százan vettek részt, többek között a szomszédos faluból, Pócspetriből,
hagyománytisztelő módon zarándokló római katolikus testvérek. Fél hatkor kezdetét vette a
görögkatolikus Szent Liturgia, amelyet több atya végzett együtt. A főcelebráns Szaplonczay Miklós atya volt.



RÓZSAFÜZÉRT IMÁDKOZÓK LELKIGYAKORLATA

2017.09.19. 08:19 (kedd)

RÓZSAFÜZÉRT IMÁDKOZÓK LELKIGYAKORLATA
vezeti: IHNÁTH JÁNOS ATYA
Máriapócs, 2017. október 02 - 04.
Hétfő:
15.00 – Regisztráció
15.30 – I. Elmélkedés
16.30 –Rózsafüzér imádkozása a Kegytemplomban
17.00 – Szent Liturgia a Kegytemplomban
17.45 – Vecsernye a kegytemplomban
18.30 – Vacsora
19.00 – Bemutatkozás, beszélgetés
Kedd:
7.30 – Reggeli ima
8.00 – Reggeli
8.30 – I. Imaóra majd II. elmélkedés
10.00 – III. Imaóra majd III. elmélkedés
11.30 – Akathisztosz a Kegytemplomban
12.30 – Ebéd
13.30 – Az új „Családvár” megtekintése (fakultatív)
14.30 – VI. Imaóra majd IV. elmélkedés



KISBOLDOGASSZONY-NAPI BÚCSÚ LITURGIKUS RENDJE 2017. SZEPTEMBER 9-10.

2017.09.05. 14:34 (kedd)

SZEPTEMBER 9. Szombat
10:00: Szláv nyelvű Püspöki Szent Liturgia
15.00: Kisvecsernye
16.00: Római katolikus Szentmise
17.30: Szent Liturgia
19.00: Processzió a temetőbe – Parasztász
19.00: Paraklisz
20.00: Virrasztás – Nagy alkonyati istentisztelet, lítia és kenyéráldás, reggeli istentisztelet
24.00: Körmenet evangéliumokkal és rövid homíliákkal
0.30: Akatisztosz a körmenet után

SZEPTEMBER 10. Vasárnap
5.00: Ószláv nyelvű Szent Liturgia
6.45: utrenye
8.00: Római katolikus Szentmise
10.00: Püspöki Szent Liturgia, körmenet.
Homíliát mond Kocsis Fülöp érsek atya



Kállósemjén ünnepén a pócsiak

2017.08.22. 17:12 (kedd)

Ahogyan vártak, s ahogyan odaérkeztünk: abban a legnagyobb szeretet volt megtapasztalható!
„Tavaly a hőség, most az eső miatt folyt a víz a pócsi zarándokokról” – mondta Orosz István Árpád kállósemjéni parókus, a kerület esperese, amikor a gyalogosok megérkeztek a kegytemplomból a semjéni Nagyboldogasszony-templomba.



„…csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké.” (Exupery)

2017.08.20. 10:24 (vasárnap)

„…csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké.” (Exupery)
Ilyen értelemben fényűző nap volt augusztus 19-én Máriapócson. Az önkormányzati kezdeményezésre sok közösség mozdult meg és vett részt idén a Pócsi Sokadalomban.



NAGYBOLDOGASSZONY-NAPI BÚCSÚ LITURGIKUS RENDJE

2017.08.09. 07:47 (szerda)

NAGYBOLDOGASSZONY-NAPI BÚCSÚ LITURGIKUS RENDJE
2017. augusztus 12-13.

Augusztus 12. szombat
14.30: Kisvecsernye
15.00: Az Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat érkezése
16.00: Római katolikus Szentmise
17.30: Szent Liturgia
19.00: Processzió a temetőbe – Parasztász
19.00: Paraklisz
20.00: Virrasztás – Nagy alkonyati istentisztelet, lítia és kenyéráldás, reggeli istentisztelet
24.00: Körmenet evangéliumokkal és homíliákkal
00.30: Akatisztosz a körmenet után

Augusztus 13. vasárnap
05.00: Ószláv nyelvű Szent Liturgia
06.45: Utrenye
08.00: Római katolikus Szentmise



Gyümölcsszentelés

2017.08.06. 19:20 (vasárnap)

Augusztus 6-án, Úrszínváltozás ünnepén, Egyházunk gyümölcsszentelést tart. Régebben a hívek körmenetben vonultak a szőlőhegyekre, a gyümölcsösökbe, ma már a templomba viszik a szőlőt, szilvát, almát, barackot és más gyümölcsöket megáldásra.



„…SZIVÁRVÁNYBÓL MOSOLYGÓ SZŰZI ASSZONY!”

2017.07.31. 13:45 (hétfő)

Sillye Jenő: Mária-litánia című dalának ez az utolsó sora. A Farkasrétről Máriapócsra érkező családok aznap este énekelték, amikor a fenti látvány tárult eléjük.



Motoros zarándoklat

2017.07.26. 10:02 (szerda)

A 2017. július 29. remekül megszervezett motoros találkozón Fekete András atya kétszázötven motorost számlált meg a rendezvényen.
A program Paraklisszal kezdődött a kegytemplomban. A szertartás végén Dr. Papp Tibor atya, aki maga is „motoros pap”, húsz perces elmélkedéssel indította a napot. Nagyon „találva” érezte magát mindenki, természetesen elsősorban a motorosok, de mások is. Ugyanis a motorozás, az élet és a hit párhuzamában valahol mindannyian jelen vagyunk.



Szent Illés próféta ünnepe (Július 20.)

2017.07.19. 12:24 (szerda)

Szertartások a Kegytemplomban:

8:30 Utrenye

10:00 Ünnepi Szent Liturgia

17:00 Szent Liturgia

18:00 Vecsernye



A kárpátaljai görögkatolikus közösségek gyalogos zarándoklatának és Illés próféta búcsújának (A Miskolci Egyházmegye búcsúja) programja

2017.07.19. 06:04 (szerda)

Szombat
19:30 Vecsernye, Utrenye (közben gyónási lehetőség)
Vasárnap
08:00 Szent Liturgia
10:00 Ünnepi Szent Liturgia (főcelebráns: Dr. Orosz Atanáz a Miskolci Egyházmegye püspöke)



Mária Maraton 2017. – Mariazelltől Csíksomlyóig!

2017.06.28. 13:46 (szerda)

Máriapócson is megpihentek a kerékpárosok.

Június 25-én, az esti órákban érkeztek Máriapócsra a Mária Maraton kerékpárosai. Szusszanás és vacsora után a fatemplomban végeztek Szent Liturgiát Ivancsó Bazil atya vezetésével, a fáradhatatlan Tulipán Antal sekrestyés szolgálatával.



„Áldd meg, Uram, mindazokat, akik oltárodhoz segítettek!”

2017.06.28. 09:48 (szerda)

Ezekkel a szavakkal kezdte meg áldozópapi szolgálatát Erdei Tamás, akit 2017. június 25-én Máriapócson szentelt pappá Manel Nin püspök atya, Görögország görögkatolikus apostoli exarchája.



Pedagógusok Máriapócson

2017.06.28. 09:22 (szerda)

Második alkalommal rendezték meg Máriapócson a pedagógusok búcsúját.



Szép eredmény a pócsi iskolánkban

2017.06.28. 09:21 (szerda)

Sikeres angol középfokú nyelvvizsgák a Dudás Miklós Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában Máriapócson.

Idén ballagó diákok és tanáruk közös munkájának eredményeképpen sikeres angol középfokú nyelvvizsgákat tudhatnak magukénak a Dudás Miklós Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában Máriapócson.

Fiatal koruk ellenére, követve tanáruk módszereit, elvégezve a sokszor éjjelekbe nyúló közös munkát, a bizonyítvány mellé megkaphatták nyelvvizsga-bizonyítványukat is.

Az eredmény:

Középfokú nyelvvizsgát sikeresen tettek:



Ima 24 órán át papi és szerzetesi hivatásokért

2017.06.26. 09:08 (hétfő)

Máriapócson is imádkoztak papi és szerzetesi hivatásokért.
Június 23-án öt órától –szokásosan- Szent Liturgia volt a kegytemplomban. Közvetlenül ezután az előesti nagy vecsernyét végezték, mivel szombaton Keresztelő Szent János születésének ünnepét tartja a görögkatolikus egyház.
Este hétkor kezdődött az Akathisztosz-himnusz az Istenszülő tiszteletére. Kocsis Fülöp érsek-metropolita énekelte a papi imádságokat, a hívek pedig négy szólamban „válaszoltak” rá.



Szombathelyi szolgálat előtt Máriapócson

2017.06.26. 08:52 (hétfő)

Görögkatolikus papoknak tartott lelkigyakorlatot Székely János püspök atya.

Amikor elvállalta Székely János püspök atya, hogy háromnapos lelkigyakorlatot tart görögkatolikus papok számára, még ő maga sem tudta, hogy ezt egészen új pozicíóból teszi… Annak minden esetre örül, és nagy ajándéknak tekinti, hogy a kinevezés és a kihirdetés között eltelik 8-10 nap. Nehéz lett volna azonnal reagálnia a sok-sok telefonhívásra, gratulációra, interjúkat adni. Így lehetősége volt az egésznek a mélyére gondolni.



Imádság papi hivatásokért Máriapócson

2017.06.23. 11:54 (péntek)

2017. június 23-án csatlakozunk imáinkkal Szent II. János Pál szándékához.
Június 23-án, pénteken különleges élménynek lehetnek tanúi azok, akik ellátogatnak Máriapócsra. Szent II. János Pál szándékához csatlakozhatnak: együtt imádkozhatnak a papi hivatásokért. Az esemény különlegességét az adja, hogy ezen a napon a világ minden táján összegyűlnek a testvérek, és együtt imádkoznak 24 órán keresztül.

Helyszínek a nagyvilágban



Lakatos Péter pappá szentelése

2017.06.19. 13:17 (hétfő)

Június 18-án Lakatos Péter diakónust pappá szentelte Kocsis Fülöp metropolita.
„Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert ti mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.” (Gal 3, 28)

Ezzel a jelmondattal kezdi papi szolgálatát az újszentelt, aki a Budapesti Helynökség munkatársaként fog munkálkodni.

Szent Pál sorai alapján mindenkit Krisztus közelébe akar vonni, amint mondta a szertartás végén: Isten eszközeként emberhalásszá szeretne válni.



Négyszáz zarándok Partiumból

2017.06.19. 12:48 (hétfő)

Romániai magyarajkú görögkatolikusok érkeztek Máriapócsra.

Amikor ennyien imádkoznak együtt, nem csak a templomot, az udvarát, de a hatalmas teret, az egész környéket áthatja valami megfoghatatlan, felemelő hangulat. Biztosra veszem, hogy ez nem elsősorban a hangosításnak köszönhető. Ez az Istenszülő, és Szent Fiának „térereje”, és az érkezők mély hite.



A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye papjai Máriapócson

2017.06.18. 14:13 (vasárnap)

Palánki Ferenc püspök atya hívására lelkigyakorlatra érkeztek Nemzeti Kegyhelyünkre a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye papjai.

Püspök atya a lelkigyakorlatról Kocsorák János kérdéseire válaszolva beszélt:

„A lelkigyakorlat kiváló hangulatban telt. Ez köszönhető annak, hogy nagyszerű előadót találtunk Szentmártoni Mihály jezsuita atya személyében. És nem kell külön említeni, hogy Máriapócs olyan szent „térerő”, ahol érezni lehet az isteni jelenlétet.



„Siessünk buzgón az Istenszülőhöz!”

2017.06.14. 19:28 (szerda)

Közel háromszáz gyalogos zarándok indult el Napkorról Máriapócsra

2017. június 11-én, Szentháromság vasárnapján 296-an gyalogos zarándokként indultunk útnak Napkorról Máriapócsra, hogy hálát adjunk életünkért, közösségünkért. A környező településekről, Apagyról, Nyíregyházáról, Nyírpazonyból és Orosról kicsik és nagyok, idősek és fiatalok, is csatlakoztak, hogy együtt imádkozzunk a 18 km-es úton.



Edzett testben edzett lélek

2017.06.14. 10:39 (szerda)

Futózarándoklat és családi futófesztivál Máriapócson



Erdei Tamást áldozópappá szenteli Manel Nin püspök atya

2017.06.08. 17:56 (csütörtök)

Manel Nin püspök atya 2017. június 25-én a Máriapócsi Kegytemplomban a 11 órakor kezdődő Szent Liturgia keretében Erdei Tamás diakónust a Nyíregyházi Egyházmegye áldozópapjává szenteli.



Búcsú Csíksomlyón

2017.06.07. 18:43 (szerda)

2017.06.01. napján Ihnát János atya vezetésével 51 fő indult el Máriapócsról Csíksomlyóra, hogy részt vegyen a 450.alkalommal megtartott Pünkösdi búcsún! Útközben ellátogattak Erdély csodálatos kiránduló helyszíneire ( Nagykároly-Kolozsvár-Parajdi sóbánya-Gyergyószentmiklós-Marosfő-Szent Anna tó-Békás szoros-Gyilkos tó) Több százezer ember jelenlétében vettek részt a Csíksomlyói búcsún,melynek szónoka Dr. Veres András szombathelyi megyéspüspök volt!
(Anna Császár)



Kiállítás nyílt a máriapócsi Családvárban

2017.06.07. 18:39 (szerda)

Jó Istenem, felébredtem,
Te őrködtél énfelettem,
Köszönöm, hogy megtartottál,
Hogy felettem virrasztottál,
Amen.

„Az hat ránk, ami körülvesz minket. A nagyszüleink ezek között a falvédők között feküdtek és keltek, ezek a mondatok hatottak rájuk, ezeknek a falvédőknek a feliratai adtak nekik erkölcsi tartást” – kezdte Orosz István atya a kiállítás méltatását.

A falvédők történelmét, ennek a gyűjteménynek a történetét a falvédők tulajdonosa, Dr.Pataki Piroska mesélte el. Előadását személyes élményekkel színesítette, kicsit mindegyikünk gyerekkorát idézve.



Elsőáldozás

2017.06.06. 14:32 (kedd)

Tizenöt gyermek részesült először az Eucharisztiában vasárnap a máriapócsi kegytemplomban. A tanév során sokat tanultak, beszélgettek egymással és az atyákkal, a felkészítő hittan tanárral. Lelkiismeretesen felkészültek a hittan vizsgára és a szentgyónásra. Vasárnap hófehér ruhában és hófehér lélekkel vonultak a templomba, hogy eggyé váljanak Krisztussal.



A Máriapócsi Esperesi Kerület búcsúja

2017.06.06. 10:12 (kedd)

Pünkösdhétfő: a pócsi kerület zarándoklata.



„Feliratos falvédő” kiállítás nyílik Máriapócson

2017.06.03. 19:06 (szombat)

Dr.Pataki Piroska gyűjteményéből nyílik kiállítás a Családvárban.
2017. június 5-én, Pünkösdhétfőn kiállítást nyitnak Máriapócson, a Családvár nagytermében dr. Pataki Piroska feliratos falvédőiből.

Szeretettel hívunk mindenkit – a Szent Liturgiát követően – 12 órára a helyszínre, ahol a gyűjtemény tulajdonosa is jelen lesz, és e falvédők történetével meg fog lepni bennünket. A legtöbben úgy gondoljuk, hogy a falusi házak konyháiból ered a feliratos falvédők „divatja”. Pedig más gyökerei vannak! Hallgassuk meg együtt a doktornőt!



A kegykép másolatát szentelte meg Ábel atya

2017.06.02. 18:24 (péntek)

A könnyező máriapócsi ikon élethű másolatát Makláry Teréz készítette.
A fára festett kép megrendelésre készült. Az Amerikai Egyesült Államok területén élő, Ohio állambeli görögkatolikus hívek örömére, a Pármai Egyházmegye kérte, hogy olyan ikonjuk legyen, amely a pócsinak másolata, azt a kegyhelyen szentelik meg, és hozzáérintik az eredetihez.



Litkei látogatók Máriapócson

2017.06.02. 18:18 (péntek)

„Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki embertársát szereti, a többi törvényt is megtartja.” (Róm. 13;8)
Máté Csaba parókus atyával, a szabolcsveresmarti egyházközség fenntartásában működő Szent Jobb Szeretetszolgálat Fényeslitkei Szociális Házának lelki vezetőjével és munkatársaival, Tímeával, Szilviával és Zoltánnal, valamint a házban nap mint nap együttlévő idős testvérekkel közösen Máriapócsra zarándokoltunk el május 29-én. Együtt adtunk hálát azért, hogy egy évvel ezelőtt, 2016. május 1-jén szentelte meg Szocska Ábel apostoli kormányzó atya a házat.



„Tekintsd és gyógyítsd meg betegségeinket!”

2017.05.29. 11:21 (hétfő)

Május 28-án kora reggeltől élet volt a pócsi bazilikában és annak udvarában. Már az Utrenye is ragyogó napsütésben kezdődött, és jó idővel ajándékozta meg az Úr a sok ezer zarándokot egész nap.

A 10 órakor kezdődő Szent Liturgiáig Laczkó Zsolt debreceni kórházlelkész tartott előadást, majd Antónia nővér beszélt a betegápolás során tapasztaltakról.

Közben folyamatosan érkeztek a csoportok és az egyénileg ide utazók, az atyák órákon keresztül gyóntattak, felemelő, imádságos légkörben vártunk az Eucharisztia ünneplésére.



Szenvedélybetegek

2017.05.28. 14:54 (vasárnap)

Akik szenvedélyesen keresik, hogyan segíthetnek egymásnak!
„Amikor először jöttem a szenvedélybetegek lelkigyakorlatára, nem nagyon mertem hinni, hogy tényleg elfogadnak és olyannak szeretnek, amilyen vagyok. De másodjára is ugyanezt éreztem, meg harmadjára is… tizenhét éve járok vissza.”

Titkó István atya 2000 májusa óta vezeti Máriapócson a valamilyen függőséggel küszködők segítésére szolgáló lelkigyakorlatokat. Háromhavonta jönnek harmincan-negyvenen. Mint mondják, a rendszeresség és a folyamatosság olyan fontos számukra, mintha versenyre készülnének és ez lenne az edzés.



Elsőáldozási vizsgáztatás

2017.05.27. 09:07 (szombat)

2017. május 27-én az Emmánuel Zarándokközpont kisgalériájában vizsgáznak leendő elsőáldozóink.
Szépen felkészültek, nincs mitől aggódniuk. A fotók illusztrálják, hogy ezzel a gyerekek tisztában vannak, ám a szülők izgulnak értük. Pedig igazán jó a hangulat kint is, bent is: a várakozók játszanak, szendvicseznek, az „izzasztóban” kedvesen kérdeznek az atyák. Orosz István atyától, Orosz Gábor atyától és Mosolygó Tamás atyától kapnak bíztatást.



A fatemplom búcsúja

2017.05.27. 08:57 (szombat)

A máriapócsi fatemplom címünnepe: Urunk mennybemenetele

Május 25-én délután a Paraklisz, a Szent Liturgia és a Vecsernye „átköltözött” a kápolnába Máriapócson. A bazilita szerzetesek szépen ápolt kertjébe vonult az a kb. ötven-hatvan hívő, akik a fatemplom búcsúját ünnepelték. A kegyhelyen szolgáló papok mindegyike, s a szerzetes atyák is jelen voltak. Orosz István atya prédikált, hangsúlyozva, hogy „nem felejthetjük el, honnan indult Pócs története, de azt sem, honnan indul és hová tart a mi személyes életünk.”