IGAZSÁGOS ÉRTESITÉS A MÁSODIK MÁRIAPÓCSI BOLD. SZŰZ KÉPÉNEK KÖNYEZÉSÉRÖL

mely jelenben is köztiszteletnek van a máriapócsi (szab. vm.) gör. kath. templomban kitéve és mely 1715-ik évi augusztus hó 1., 2. és 5-ik napján sűrű könyeket hullatott.

Két pócsi csudálatos Mária kép vagyon, melynek egyike, az t.i. mely 1696-ik évi november hónapban 14 egész napon át könnyezett, Bécsbe vitetett, s ugyanott a Szt István első martyr Basilikájában jelenleg is tiszteltetik. A másik pócsi B. szűz kegyelem képe (melyről itt szó van.) az előbbi Bécsbe vitt képnek csak másolata és az elvitt képnek helyére tétetvén a m. pócsi egyesült gör. kath. egyházban mai napig tiszteltetik. — De ezen kép is 1715-ik évben a görög naptár szerint julius hó 21-én (mely Csütörtök vala) továbbá julius 22-én és 25-én, a Gergelynaptár szerint pedig augusztus hó 1-ső 2-ik és 5-ik napjain a mondott1715-ik évben sűrű könnyeket hullatott és pedig elannyira, hogy könyezésének, mondhatni sírásának idején a képnek arcza feketésnek, szemei pedig vöröses pírral bevontaknak látszatának, mint ezt az e tárgyban megjelent hivatalos “nyomozásból,” melyet e könyv egész terjedelmében közlendők vagyunk, világosan kitűnik.

A mi a nevezett kegyelemképnek könnyezési idejét illeti, az e tárgyban kiadott úgynevezett “Csodák bizonyság tétele.” “Testimonii miraculorum” “Zeigniss der Wunderwerken” címü iratban július hó 31-én. aug. hó 1-ső és 3-ik napjai emlitettnek ugyan a könnyezés napjaiul, hanem ezen különbözet valószínűleg a régi és új naptárnak, helytelenül felfogott számításából eredhetett.

Álljon már itt a második Márií pócsi B. Szűz könyezéséről megjelent hivatalon nyomozás, melynek eredetije az érseki egri levéltárban őriztetik.

I.

Mi Kiss János ansariai választott püspök és egri főkáptalani nagy-prépost és Mogyorókeréki Gróf Erdődy Gábor Antal egri püspök általános helynöke és ügyhallgatója és Kiss János Egresről nevezett B. Szűz M. apátja és nevezett egri főegyháznak olvasó kanonokja ezennel elismerjük és lelkiismeretünk tisztaságára kijelentjük. miszerint ama hírre, hogy a Szabolcs megyében kebelezett m. pócsi gör. kath. templomban lévő B. Szűz M. képe — mely annak hű másolatára készíttetett, mely 1696-ik évben ugyanazon egyházban könyezett és Bécsbe áthelyeztetett és átvitetése idejében lemásoltatott, — ismét könyeznék fent tisztelt Főpásztorunk parancsa és megbízásából a dolog mibenlétének kipuhatolása végett Mária-Pócson személyesen megjelentünk és folyó évi augusztus hó 15-ik napján a fentebb írt m.-pócsi gör. kath. egyházat is meglátogattuk és ottan különösen a szóban forgó B. Szűz Mária képet több méltóságos és nemes urak névszerint: Ogiliri Báró Herman Károly Ő csász. kir. apost. Fölségének valóságos belső titkos tanácsosa és a Ronavelli kir. gyalog-ezred parancsnoka, valamint Gróf Orseri ugyancsak Ő csász. kir. apost. Felsége val. b. t. tanácsosa és a Montecuculi ezred kapitánya, illetőleg lovassági parancsnoka és Siess, Pál Leopold, Ágnes János György Ő Felségének hadbiztosai és tisztelendő Geolsek minorita rendü atya és nagyváradi hitszónok s több mások jelenlétében a Mária képet megvizsgáltuk és semminemü csalást vagy ámítást, mely a képnek könnyezését kétségbe vonhatná. felfedezni nem tudtunk. — Sőt ezek után a mi felhívásunkra a helybeli görög kath. parochus és kántor a B. szűz képének könyezését illetőleg kihallgattatván, — előbb ugyan orosz de később magyar és latin nyelvre is lefordított saját kezüleg aláírott vallomást tettek le kezeink közé.

A parochusnak vallomása szó szerint ez:

1715-ik évi julius hó 21-én (a régi naptár szerint) mely az új naptár szerint augusztus hó 1-ső napja, én alulírott midőn a görög ritus szerint kántorommal a reggeli zsolozsma elvégzése végett a templomba mennék, ott az ájtatosság alatt egyik tanuló az úgynevezett hórákat olvasá, a nevezett kántor az epistolát végezé, én pedig az evangéliumot énekeltem. — Ezen ájtatosság folyama alatt a képen semmit sem vettem észre. hanem midőn mindeneket végezve a templomból kijönni akartam, a kántor e szavakkal állított meg: “ha vajjon ma a képet szentelt vízzel meghintettem-e?” Láttad volna — felelék neki — de én azt nem tettem. Ime pedig — viszonzá — a Mária képen csöppek láthatók, ugyanakkor én is odatekintvén láttam, hogy a dolog valóban úgy van, mely dologról aztán ketten abban állapodtunk meg, miszerint fürkésznünk, nyomoznunk kell, vajjon mi lesz ebből? talán talán ... sírt a kép?? de ne siettessük a dolgot, majd később is közzé tehetjük azt. Midőn azért a templomból ki menénk, annak ajtajait is szorgosan bezártuk.

Kevés vártatva én ismét vissza menék és a nevezett B. Szűz képét, a legszebb és legtisztább ezüst színü könyektől borítottnak láttam, mely jelenet után a templomból távozva az észlelt dolgot kántorommal és rokonával Ziskó Éliással valamint az én rokonom Lakatos Kászlóval közölve, velük ismét a templomba mentem és a kép akkor is mindannyink szemeláttára könyezett és pedig jobb szeméből eső csepp nagyságu a bal szeméből azonban aránylag kisebb könyek húlltak.

A templomból kimenve együtt a felől értekeztünk mi volna itt a további teendő? közös tanácskozás után megállapodánk abban, hogy Kállói külhelynökünknek levelet írunk, hogy ő bennünket a további teendőkre nézve utasítson.

A levél elküldetett, de bár ugyan a Vicariust honn nem találta, mindazonáltal a Csötörtökön történtek híre az ő füleibe is hogy-hogy nem eljutván, vele az itt lévő német katonák közül hárman a templomba be mentek és — noha a kép megelőző sírásáról semmi tudomással sem bírtak — a képet akkor is mindannyian könyezve találták.

Nem is késtek a dolgot a fogadóban levő Mltós főbiztos (Siess) családjának tudomására hozni, valamint a többi német katonáknak, nem különben a kállói postamesternek is hírül adni, ki is midőn megérkezett, a képnek könyeit még fel nem száradottaknak találta. a dolog pedig, mint fentebb mondva volt, a régi naptár szerint julius 21-én az új naptár szerint pedig augusztus hó 1-én történt.

A következő napon (Pénteken) midőn hasonlag a reggeli ájtatosságra a templomba mentünk, még akkor sem voltak felszáradva. — Elvégezve tehát a reggeli ájtatosságot, a B. Szűz Officiumát, helybeli kántorom és neje, valamint Görög István helyi lakos a pócsi molnárhoz mentek ebédre.

Én azonban, miként előtte való napon úgy ma is, körülbelül 9 óra tájban a templomba mentem és a jobb szemből alá húlló könyeket ez alkalommal is láttam mely körülményt a többi beavatottakkal, — a kállóiak de sok másokkal is közöltem, kikkel aztán a templomba menve, az említett képet sűrűen könyezni mindannyian tapasztaltuk, mely dolgot több helybeli asszonyok is a valósághoz híven saját szemeikkel tapasztalták.

Mely hírt, midőn a helybeli fogadós a Nyír-Báthorban lakó Kobilkáj mélrtóságos úrnőnek követ által hírül adni akart. ugyanazon időben több német katonával (bizonytalan számban) a mélt. úrnő is megjelent a templomban és a kép nézésében hosszasan elmerűlve ő is, de a vele jöttek is látták a képet könyezni és pedig annyira, hogy két könycsepp a kép rámán és nyakéken keresztül, az alá helyezett érc tányérkába gördült alá. melyek nyomai a tányérkán mai napig is látszanak.

Körülbelül dél felé mi ismét a templomba mentünk több német katonákkal és Szabolcs megye akkori protestans szolgabirója: Tek. Nyárády Miklós úrral együtt és mindannyian láttuk a képet könyezni; mely alkalommal a nevezett szolgabiró úr a következőket mondá: “Én mindezt saját szemeimmel látom és ezen könyezésről a nemes Szabolcs vármegyének is jelentést teszek.” Ezután csak hamar nemes nemes Tisza Boldizsár hasonlag református egy másik református társával névleg Molitorissal szintén látták a kép könyezését.

Este felé azonban midőn a főbiztos úr ismét megérkezett már csak a kép ajkain mintegy két helyen látszának a könyek. Ez történt pénteken; a nedvesség azonban a rákövetkező napig (szombat) látható vala. — Szombaton azonban már semmi.

Julius 25-én vagyis hétfőn (az ó naptár szerint Szt-Anna ünnepén) az új naptár szerint pedig augusztus 5-én Papp Ferencz karászi gör. kath. plébános a B. Szűz iránti kegyeletének lerovása miatt Pócsra érkezett, azonban ámbár a kép előtt sokáig buzgólkodék semmit sem vett észre. Henem a templomból vele együtt kijöve, midőn a közel levő fogadóban aprós dolgait végezve szobámba visszajött, beszéd közben egymást arra biztattuk, hogy nézzük meg újból a templomot, nem történt-e ott az óta valami? Midőn mi együtt lemenénk, több német katona is követett bennünket, de én azokat a templomba hagyva, nevezett Papp Ferenczet a képhez közelebb szólítám, ki is ez alkalommal a könyezés tanuja volt, mert az arczon, mellen és kezen nedvesség — az alá helyezett tányérkában pedig két nagy könycepp vala látható. — Mely könycsepeket ugyancsak Papp Ferencz a tányérkából ruhára felszárítván magával hazavitt; ez időtől a jelen napig semmit sem láttunk.

Hogy ez így van bizonyítom:

Papp Mihály s.k.
pócsi parochus

II

A fentebb is nevezett pócsi g. kath. kántornak vallomása pedig ekép szól.

Az ó naptár szerint 1715-ik évi julius 21-én az új naptár szerint pedig augusztus 1-én alulírott vallom, hogy szertartásunk szerint a reggeli ájtatosság vegzésére a parochussal együtt a templomba mentem és a zsolozsmák elvégzése után, midőn a leczkét (epistola) olvasnám, a parochus pedig az evangéliumot énekelné, és a chorusbol kilépve, a B. szűz képe előtt imádkoztam és a képen cseppet vettem észre. — Tűnődtem magamban mi lehet ez? Kérdőleg fordulék azért az ájtatosságot végző parochushoz: ha vajjon nem hinté-e meg ma a képeket szentelt vízzel? “Láttad volna?” volt a válasz, de én azt nem tettem. — Mutatom azért és egyszersmind kérdőleg fordúlok felé, mintegy magyarázatot várva arról, hogy mi lehet azon csepp, mely a Mária képen látszik? Mindketten álmélkodva nézzük és együttesen tanakodunk azon, hogy talán a kép sír ... és mi ezt észre nem vettük.

Ki fog derűlni — mondjuk biztatólag egymásnnak — és elhagyván a templomot, bezárók azt. Kevés vártatva a parochus ismét visszamenvén látá, hogy a kép valóban sír. “Mester lépj most be” úgymond nekem és látni fogod a képet sírni. — Ne menjünk csak ketten egyedül, felelék, hanem keressünk tanukat is és így két öreg férfi társaságában bemenénk, a képet mindkét szemeivel könnyezni láttuk. A jobb szemből ugyan fehér kristály tiszta és nagyobb cseppek, a bal szemből azonban csak időközönként és kisebb könyek húllottak, miknek láttára a további teendőkről tanácskozánk.

Levelet írtunk azért Vicariátusunknak, — kérve tanácsát, levelünk azonban őt honn nem találta, azalatt azonban a német katonák mindenünnen összecsoportosultak és a könyezés az ő jelenlétükben sem szünt meg.

A régi naptár szerint julius 22-én azaz pénteken az új szerint pedig augusztus 2-án, midőn reggeli ájtatosságunkat és a B. Szűz Officiumát végezve, a templomból kijönnénk, a parochus körülbelül 9 óra tájban a képet ismét könyekben látá, mely körülményt velem is, — ki rokonommal a kállói kántorral Aranyosi Jánossal és nejével, nemkülönben Görög Istvánnal a molnárnál vendégül valánk — közölte, kik is mindnyájan félbehagyva ebédünket, a templomba sieténk és láttuk, hogy a kép szakadatlanul sír és hogy a templom telve van német katonákkal és velök van Mélt. Kobilkáj úrnő is.

Félelmünk és imádkozásunk alatt a B. Szűz képe majd egy egész óráig könyezett, sőt a könyek nem száradtak fel egész a következő napig, azaz szombatig,

Szombaton és vasárnap azonban mit sem észleltünk.

Hogy pedig én a harmadik napon, azaz a régi naptár szerint julius 25-én, az új naptár szerint augusztus 5-én semmit sem láttam csak hallottam, abban találja magyarázatát, mert ez időben itthon nem voltam.

Molnár János s.k.
pócsi isk. mester

Miután tehát mind a parochust, mind pedig a kántort írásilag így kihallgattuk, újólag felkérdeztünk, ha vajjon vallomásaikat minden pontjaiban és záradékaiban megerősítik-e? és vajjon eme vallomásaikat eleve egymással nem közölték-e?

Mely után ünnepélyes esküt tettek arra, 1-ször. Hogy mindenek úgy történtek, amint vallomásaikban előadták. 2-szor. Hogy vallomásaikat eleve egymással nem közölték. hanem felszólításunkra vallomásaikat akként tették, amint kiki tudta és tapasztalta. Ezen esküjök után kikérdeztettek még a következő kérdőpontok szerint:

Kérdő pontok, feltéve a pócsi gk. parochus és iskola mesternek Kállóban aug. 18-án 1715-ik évben.

1-ör. Mindkettő vallja meg eskü alatt, vajjon valami csalás, vagy ámítás, akár általuk, akár mások által nem követtetett-e el a kép és annak könyezésére nézve, mely által az könyezni látszassék? vajon magától-e vagy nem valamely általuk, vagy mások által alkalmazott folyadék használata okozta-e a kép sírását?

2-or. Vajjon előbb, mintsem a kép könyezését észre vették vagy azután is, tudtukon kívül nem ment-e valaki magányosan a templomba, a ki a kép körül történteket előidézhette volna?

3-or. Vajjon a kép sírása előtt vagy után a mi Pócsra történt megérkezésünkig helyéről nem mozdíttatott-e el?

Első tanu:

Papp Mihály 27 éves gör. kath. időszerinti parochus, letett esküje után vallja az első pontra: általa közvetlen a könyezést iletőleg semmi csalás, félrevezetés vagy ámítás el nem követtetett, de sőt el nem hitetheti magával, hogy ilyes valami bárki más által elkövettethetett volna, ugyanis azonnal, mihelyst a kántorral a kép jobb ajkánál az első könyet meglátta, azonnal önmaga kívánván a dolog miben létéről meggyőződni, a templom kulcsait magánál tartotta, sőt meg sem engedte, hogy a templomba valaki ő nélküle oda bemehessen, hanem reggel kilenc óra tájban az új naptár szerint augusztus 1-én ő maga bemenvén, midőn ugyanakkor a kép mindkét szeméből eső csepp nagyságú könyeket — nevezetesen a jobb szemből bőségesebben — előcsergedezni látott volna, csodálatában a már nevezett iskola mestert azonnal értesíté, hogy ugyan őt tanuul is felhasználhassa, ki is még a fent is nevezett két öreg embert (hirtelen többet nem lelvén) nevezetesen Lakatos Lászlót és Ziskó Éliást a kép szemléletére magával hozott, ugyanazért sem a tanu, sem a kántor, sem más valaki bármi nedvességet is a képhez nem alkalmazhatott és innen kövezkezőleg úgy az első, második, valamint a harmadik könyezés is minden, idegen által becsempészett csalás, ámítás vagy félrevezetés nélkül történt.

A 2-ik pontra: Ámbár ő folytonosan honn nem lehetett, távollétében azonban vagy a kántor vagy a harangozó viseli a templom gondját és épp azért tudtára esett volna, ha akár a kép könyezése előtt, akár azután bármi csalás követtetett volna is el, annál is inkább, mert az általa észlelt két napi könyezés után a templom kulcsait senkinek sem adta, sem oda senkit magában be nem eresztett.

A 3-ik pontra: Azok időtől, mióta ő mint parochus működik, a képet soha senki a helyéről el nem mozdítá, addig míg azt a fent tisztelt egri nagy prépost úr jelen alkalommal kimozdítá.

Második tanu:

Molnár János pócsi gk. kántor és iskola mester 28 éves letett esküje után vallja

Az 1-ső pontra: Sem ő, sem a parochus sem más valaki valamely csalást, ámítást a szóban forgó könyezéseket illetőleg el nem követhetett. A kép semmi nedvesség által be nem vonatott, — sőt el sem képzelheti, hogy ilyesmi történhetett volna, mert ugyancsak ő mint tanu első volt, ki a könycseppről a parochust értesíté és így legelébb is önmaga győződött meg a dolog valóságáról, mint ezt előbbi írási nyilatkozatában ki is fejezte.

A 2. pontra: Sem előbb sem utóbb a tanu tudta nélkül bárki is a templomba be nem mehetett és így a csalás lehetősége is ki van zárva.

A 3-ik pontra: Tanu már 2 év óta szolgál Pócson és a képet senki más, csak egyedül a fent tisztelt egri Nagyprépost úr mozdította ki helyéről.

Feladattak még a következő kérdő pontok úgy a parochus és kántor, valamint a többieknek is, kik a kép könyezését látták, melyekre hitük és letett esküjök alatt felelni köteleztettek.

1-ör Vajjon látta-e sírni vagy könyezni a képet s mely napon, mely időben és mennyi ideig.

2-or Írja le a könyezést körülményesen, vajjon csepenként történt-e köny alakban, vagy bővebb módon? Vajjon egyaránt mind a két, vagy csak az egyik szem csatornájából folyt bővebben és melyikből?

3-or Vajjon tanu a kép könyezése körül nem tud, nem vett-e észre valami csalást, ámítást, félrevezetést, vagy valamely oly körülményt, a melyből ésszerüleg a csalást vagy ámítást gyanítani lehetne?

4-er Vajjon tanu minden körülményeket jól megfontolva megvan-e arról győződve, hogy a kép könyezése, illetőleg sírása Isten különös csodája nélkül nem történhetett?

Mely pontok után a parochus a már előbb letett hite után vallja:

Az 1-ső pontra: Tanu önmaga látta a képet könyezni első ízben aug. 1-én (csütörtökön) folyó 1715-ik évben reggel 9 óra tájban, de hogy meddig könyezett nem tudhatja, mert a templom bezárása után arról tanácskozott, mi módon hozza e dolgot a Vicarius tudomására? — sem nem akarta a Helynök (Vicarius) tudta nélkül a dolgot kihíresztelni, hanem ugyanazon nap ő maga kántorával együtt a templomba menve látta a képet könyezni, sőt a könyeket látta a mellyre és kézre csorogni, sőt a többiek között, tanu midőn egy alkalommal a templomba menne, a tőle bemenetre engedélyt kapott három német katona is (ez időben ezek is szokták ájtatosságukat a kép előtt végezni) noha tanu velök mitsem közölt, észre vette a kép könyezését és csodálkozva távoztak a templomból; este felé pedig ugyanazon napon összegyülekeztek még néhányan, kiknek személyét és nevét nem ismeri, felismerte mégis a kállói postamestert és a pócsi fogadó tulajdonost, kik mindannyian látták a nedvességet a képen.

Másnap, azaz aug. 2-án (pénteken) reggel szokás szerint a reggeli ájtatosságra a sokszor említett kántorommal több gyermekekkel, a kállói kántor és neje, — Görög István társaságában a templomba menvén, a képen — annak könyezése következtében — nedvesség tünt fel; ezután a templomból a többiek a fogadóba távoztak, tanu ezalatt több ízben a templomba ment és vizsgálódott, azonban semmi újat felfedezni nem tudott, hanem harmadízben, mint előző napon is körülbelül 9 óra tájban alig nyitotta ki tanu a templom ajtaját, már távolról észre vette a jobb szemből a kristályhoz hasonló könyeket bőven lefolyni, melyek láttára visszazárá a templomot és késedelem nélkül összehívta az embereket, nevezetesen a kállóiakat és a fogadóst. Azalatt többen is ezt észre véve. összecsődülének a templomba, úgy a katonaság, mint a polgári rendből és tanuval együtt ők is saját szemeikkel látták a jobb szemből kifolyó könyeket és pedig oly bőven, hogy a nyakéken keresztül egy nagy köny a kép mellére, kettő pedig az alá helyezett tányérkára hullanék, melynek felszáradt jele a tányérokon máig is meg van. E könyezés pedig egy egész óráig tartott, addig t. i. míg a B. Szűz Officiumát teljesen elvégeztük, — de sőt midőn tanu a néppel együtt a templomot elhagyá, a képet is könyezve hagyta.

A képet azután is, — noha nem oly nagy mérvben mint azelőtt, Szabolcs vármegye református szolgabirója Nyárády Miklós úr is saját szemeivel könyezni látta, sőt még néhány cseppet a kép szemében, illetőleg a szem végén az orr mellett, (miként a sírónál történni szokott) észlelt is. — A nedvesség az arczon azonban egész nap megmaradt sőt midőn reggel harangozni mentek, a kép jobb ajkának végén egy hosszabb könycseppet láttak lefolyni, mely azonban az imádság idejéig felszáradt.

Szombaton és vasárnap azonban tanu nyilatkozata szerint mit sem láttak, hanem a rá következő hétfőn, azaz aug. 5-én azon időben, midőn a reggeli ájtatosság tartott, tanu semmit sem észlelt mind az ideig, míg Papp Ferencz karászi gör. kath. lelkész a B. Szűz iránti ájtatosságát végzendő, Pócsra érkezett, ki is a templomból tanu szobájába távozott, honnan tanu vendégével (Papp Ferenczczel) a templomba ment (hova velök több német katona is vonúlt) és látták mindannyian úgy az arcon elterülő nedvességet, valamint a könyeket a nyakéken és kezeken, sőt ezekből két nagyobb az alá helyezett tányérkába húllott, melyet Papp Ferencz a tányérkából feltörülve, magával elvitt, a nedvesség azután lassan felszáradt, tanu bár szorgalmasan fürkészett többet nem észlelt.

A 2-ik pontot illetőleg hívatkozik az előbbiekben tett vallomására.

A 3-ik pontra semmi csalást vagy ámítást észre nem vett, sem olyas valamit nem gyaníthat, a melyből a csalást feltételezni lehetne, hívatkozik itt is előbbi vallomására.

A 4-ik pontra: mindent figyelembe véve meg van győződve, hogy a könyezés Isten különös csodája nélkül nem történhetett.

Fentebb is megnevezett iskolamester pedig a neki feltett ugyanazon pontokra hasonlag már előbb letett hite alatt vallja és oedig

Az 1-ső ponra:
Tanu látta sírni és könyezni a képet aug. 1-én 1715-ik évben reggel körülbelül 5 óra tájon a templomba menet alkalmával, midőn ugyanis végezve a végzendőket, a paeochussal együtt kimenni akarnának, tanu kérdezé a parochust, vajjon a képet szentelt vízzel nem hinté-e meg? Láttad volna gte is — válaszolt a tanunak — de ezt nem tettem. — Honnan lehet tehát a képen a nedvesség?

A parochus álmélkodva nézi a képet és valóban úgy találja a mint tanu állítá, az ügyről tanakodva egymásnak mondák: hogy talán ... a kép sírt, ámbár mi észre nem vettük, most azért kettőzött éberséggel kell figyelnünk — e közben elhagyták a templomot.

Rövid idő múlva ezután a parochus ismét a templomba ment s látta a képet könyezni és mihelyt kijött. azonnal egy tanulóhoz és hozzám sietett — hallod, úgymond — sír a kép. Ugyanazért vegyünk magunkhoz embereket — amint úgy is történt — Ziskó Éliást és Lakatos Lászlót magukhoz tanukul véve (másokat nem lelvén,) kik mindnyájan tapasztalták a dolgok valódiságát és látták, hogy a kép jobb szeméből kristálytiszta könycseppek folynak, a bal szemből pedig csak kevés köny csergedezik, mely könyezés körülbelül egy egész óráig tartott.

Ezek után tanácskozánk együtt a további teendők felett és abban állapodánk meg, hogy írni fogunk a kállói általános helynöknek, mert az ügyet még egyelőre közzé tenni nem akartuk.

Azon nap azonban a parochus majd egyedül, majd pedig tanukkal több ízben meglátogatta a templomot és látta a kép könycseppjeit annak mellére és kezére csorogni; e felől a német katonák is tudomást szerezve délután ők is a templomba jövének és szintén észlelték a könyezést. Hasonlóképen aug 2-án, azaz pénteken midőn szokás szerint a templomba menének, a nedvesség e jelein kívül a képen semmi újat nem láttunk, kimenvén a temlomból, kiki saját dolgai után látott. Azután Molnár János a kállói kántort nejével és Görög Istvánnal együtt tanut is magához ebédre meghívta.

A parochus ismételten a templomba ment, kit a német katonák is — noha a könyezésről még értesítve nem voltak — követtek, kik is mindannyian bámúlva látták a könyezést.

Értesítvén a parochus ezalatt a kállóiakat, kik félbeszakítván ebédjüket haladék nélkül a templomba siettek és látták a képnek bő könyeit melle és kezére folyni anyira, hogy a nyakékről két nagy csepp az alá helyezett tányérba is cseppent, melynek jele a tányérkán látható.

Szombat és vasárnap tanu semmi könyezést nem látott. Hétfőn nem levén otthon, másoktól hallá a történteket, amint előbbi vallomásában is kifejtett.

A 2-ik pontra: Tanu előbbi nyilatkozatára hivatkozik.

Harmadik tanu:

Molnár János esküdt, körülbelül 70 éves letett hite után vallja:

Az 1-ső pontea: Tanu látta aug. 2-án pénteken körülbelül reggeli 9-10 órakor, hogy a kép mindkét szeméből könyek csordúlnak, hanem a jobb szemből bővebben és ámbár a kép sok ékességekkel van elborítva és így a könyek aláhúllása általok akadályozva van, dacára ennek a könyek mégis keresztül törtek és tanu a saját szemeivel látott két könyet az alá helyezett tányérkába gördülni, melyek jele a tányérkán meglátszik.

A kép könyezése soká tartott, estefelé azonban, bár a könyezés meg is szünt, a nedvesség azonban megmaradt. Mely könyezésben tanu semmi csalást vagy ámítást nem tapasztalt, hanem azt egyedűl Isten erejéből származottnak állítja.

Negyedik tanu:

Osipták György, pócsi illetékességü. körülbelül 60 éves, eskü alatt mindent úgy vall, mint a harmadik tanu.

Ötödik tanu:

Szaráz István pócsi illetékességü, 60 éves, eskü alatt mindent úgy vall, mint a harmadik és negyedik tanu, miután aug. 2-án együtt voltak a templomban.

Hatodik tanu:

Papp Ferencz, kárászi gör. kel. parochus 34 éves, letett esküje után vallja:

Az 1-ső és 2-ik pontra:
A máriapócsi kép könyezésének hírére vágyva-vágyott azt látni, ugyanazért a folyó 1715. évi augusztus 5-én, körülbelül délután 3 órakor oda megérkezett és látott a kép jobb szemében egy könyet, — a jobb arcon pedig több szétfolyó könycseppeket, melyekből két csepp az alá helyezett tányérkába is lehúllott, melyeket tanu saját kezüleg törült fel.

A 3-ik pontra: Eleinte, a hír hallatára kételkedett a dolog lehetőségén, miután azonban saját szemeivel meggyőződött, most már semmi kétsége nincs.

A 4-ik pontra: Meggyőződése az, hogy ez nem más, mint Isten csodája.

Hetedik tanu:

Aranyosi János kállói iskolamester, 33 éves letett esküje után vallja

Az 1-ső pontra: Tanu a képet augusztus 2-án látta könyezni reggel 9 óra tájban.

A 2-ik pontra: Mindkét szeméből látta a könyeket alá húllani, a jobb szeméből azonban sokkal bővebben, hogy azok a kép díszítésén is átfolytak és kettő azokból tányérkába is húllott.

A 3-ik pontra: Midőn először látta nedvesnek a képet, csalást gyanított, vagy legalább valamely természetes okból származottnak képzelé azt, de miután saját szemeivel győződött meg, a könyezésről semmi kétsége többé. — Csalást saját tapasztalása után fel nem tételezhet.

A 4-ik pontra: Mindeneket megfontolva a kép könyezését illetőleg meggyőződése az: hogy az a mindenható Isten csodája által történt.

Nyolcadik tanu:

Fogarassi Mária gör. kath. előző tanunak neje, körülbelül 26 éves, letett esküje után mindent úgy vall mint férje.

Általánosan vallják a tanuk, hogy a kép arca sírása idejében megváltozott — feketébb lett — szek köre pedig vöröses pírral bevontnak látszott — és hogy nagy zokogás volt a szent kép előtt.

Kilencedik tanu:

Kroph Mátyás, kállói postamester róm. kath. 38 éves, letett hite után vallja

Az 1-ső 2-ik pontra:
Tanu nem látta ugyan a sírást, hanem gyanítá azt, mert ama köny, mely első nap aug. 1-én estefelé a ruhán és a kép jobb szemében vala, a következő nap is megvolt, azonfelül ő is észre vett a mellen is egy könyet, valamint a kép jobb kezén is.

A 3-ik pontra: Ez ügyben semmi csalást fel nem fedezett, sem olyas valamit nem látott, amiből arra következtethetne.

A 4-ik pontra: Mindent megfontolva, meggyőződése az, hogy az Isten csodája volt.

Tizedik tanu:

Szabolszki Venczel, 34 éves, letett hite alatt vallja

Az 1-ső pontra: Tanu csütörtökön, midőn a kép könyezni kezdett, nem volt jelen, de az nap este felé ő mélt. Kobilkáj úrnővel a templomban lévén, látta a nedvességet a jobb szem alatt. Másnap azonban, azaz aug. 2-án körülbelül 7 óra tájban, többed magával a templomba menvén, látta a képet bő könyárban úszni és a jobb szemből a kézre, de sőt még a tányérba húllani E könyezés tartott 7 órától 10 órán túlig.

A 3-ik pontra: Semmit észre nem vett, mi az igazságot homályba hozhatná.

A 4-ik pontra: Maga tanu is ismételten gondolkodott arról, hátha valaki vízzel hinté meg a képet, hanem ebbeli kételye csakhamar eloszlott azon kétségbevonhatatlan igazság által, miszerint a víznek hamar fel kellendett száradnia s miután pedig itt a nedvesség oly sokáig tartott, az egész dolgot Isten különös működésének kell tulajdonítania.

Tizenegyedik tanu:

Erzsébet, fentebb nevezett Molnár Jánosnak neje, 40 éves, letett hite után vallja:

Aug. 2-án, azaz pénteken körülbelül 7 óra tájon ő is a többiekkel együtt a templomba menvén, saját szemeivel látta a kép jobb szeméből lefolyó könycseppeket, sőt mi több, a kezén látott csillogni, a bal szem alatt csupán nedvességet vett észre, hogy meddig tartott a könyek nedvessége? miután a tanu a templomból távozott, arról tudomása nincsen.

A 3-ik pontra: Tanu semmi csalást nem képzelhet, hanem az egész dologban Isten működését hiszi.

Következik itt a két tisztelendő parochus úrnak nyomozása a B. Szűz képének könyezéséről.

Mi alábbírottak jelen soraink által elismerjük, hogy mi a Pócson megjelent Mélt. és Főtisztelendő Kiss János ansariai püspök és egri főkáptalani nagy prépost, és Méltóságos Mogyoró-keréki Gróf Erdődy Gábor egri püspök általános helynökének parancsára az alább írt kérdőpontok szerint a következő hivatalos nyomozást végeztük.

Kérdés intéztetett.

1-ször, Látta-e tanu a pócsi Bold. Szűz Mária képét valóban könyezni vagy sírni?
2-szor. Mikor és hány napig könyezett és meddig tartott?

Első tanu:
Tisza Boldizsár ref. vall. nemes, 40 éves letett hite után vallja:
Tanu nejével Kormos Erzsébettel pénteken augusztus 2-án egy ízben látott a képen két ezüst színü könycseppet mindkét oldalról lefolyni.

Második tanu:
Diák Simon gör. k. harangozó körül-belül 60 éves esküje után vallja, hogy ő a kép szemei alatt vízszínü cseppeket látott, melyek a kéz alsó részéig lefolytak és ezt két ízben látta t. i. csütörtökön és pénteken.

Harmadik tanu:
Ziskó Éliás 70 éves letett esküje után vallja, hogy augusztus 2-án azaz pénteken a képnek szeme alatt víz színü könycseppeket látott a kézre lefolyni.

Negyedik tanu:
Molnár János (Istvánnak is nevezett) 30 éves pócsi illetékességü hite alatt vallja, hogy egy ízben, nevezetesen pénteken a szem alatt az arczról egy könycseppet a tányérkába húllani látott.

Ötödik tanu:
Kékkövi Krisztina 22 éves Szakolczy Lászlóné pócsi gazdasszony, hite alatt kihallgatván vallja, hogy ő saját szemeivel két ízben csütörtökön és pénteken a kép jobb szeméből fehér cseppeket alá húllani látott, és hogy a kép sírt és pedig oly mérvben, hogy a szemek veresen kisírva lenni látszatának, egyszersmind a tányérkába is látott cseppeket húllani.

Hatodik tanu:
Zamboszki Anna Katalin Eminyér Fridrik kiszolgált katona neje 30 éves, letett hite után vallja, hogy ő csütörtökön és pénteken, vagyis aug. 1-ső és 2-ik napjain, saját szemeivel látta a kép sírását, valamint azt is, hogy a könyek oly bőven húllottak alá, hogy a szemek a sírástól veres pírral bevontaknak látszatának és a tányérkába is húllott pár könycsepp.

Mindezeket, hogy az illető kihallgatottak ekként vallották, mi alább írottak papi lelkiismeretünk tisztaságára bizonyítjuk.

M.-Pócson, aug. 18-án 1715 évben

(p. h.)

Lőrinczfy György s. k.
madai plébános

Mátyás Ferencz s. k.
tályai plébános

Mely tanuvallomások és nyilatkozatok, hogy a fent említett tisztelendő plebános urak által előttünk Pócson is hitelesnek ismertettek el — igazoljuk; valamint azt is, hogy ezen tanuk a második és harmadik kérdő pontot illetőleg általunk is kihallgattatván egyhangulag oda nyilatkoztak, hogy a kép könyezésére vonatkozólag semmi csalást vagy ámítást el nem követtek, — legalább ők ilyesmiről legkisebb tudomással sem bírnak. hanem mindanyian azon meggyőződésüknek adtak kifejezést, hogy az Isten különös csodája által történt. Mely tanu vallomásokról, illetőleg ezen felderített igazságról, jelen elismerő és eljárásunkat igazoló, aláírásunk és pecsétünkkel ellátott levelünket méltóságos és főtisztelendő püspökünknek, mint kiküldőnknek, alázattal bemutatjuk.

Kelt Egerben augusztus 25-én az Úr 1715-ik évében.

Kiss János s. k.
vál. ansariai püspök, mogyoródi apát, főkápt. nagyprépost-kanonok,
püspöki általános helynök és kir. tanácsos.

(p. h.)

Kis János s. k.
Egresről nevezett B. SzűzM. apátja, egyházi olvasó-kanonok.

Bizonyítvány

A 2-ik pócsi B. Szűz Mária csodálatos képéről vagyis azon képről, mely M. Pócson jelenben is köztiszteletnek tárgya és mely 1715. évi augusztus 1-ső, 2-ik és 5-ik napjain bő könyeket húllatott.

Nagyon tisztelendő úr!

Miután a B. Szűz képének könyezése a megejtett vizsgálatok alapján valónak és természet-felettinek bizonyúlt és általam, mint püspök által is megerősíttetett, — miért is törvényes távollétem által személyesen akadályoztatván a mai napon a Főtiszt. Káptalan kebeléből két tagot, névleg Kiss János olvasó- és Főtiszt. Demeter János éneklő kanonokokat, mint teljhatalmu megbízottaimat M. Pócsra a végből küldöm ki, — hogy ők a nevezett Isten-anya képét a hívek tiszteletére szabadon kitehessék. — Az alattas közegeknek pedig, névszerint a pócsi templom szolgáinak szigorúan meghagyják, hogy a kép iránt mindennemü felvigyázás, őrködés és kegyelettel viseltessenek. Ki egyébiránt vagyok és maradok lekötelezett Atyja az Úrban

Eger, sept. 19-én 1715.

Gróf Erdődy Gábor Antal s. k.
egri püspök

Nagytisztelendő Bizanczy György kállói plebános és nekünk a lelkiekben a gör. kath. papságot és népet illetőleg általános Helynökünknek — Kállóban.

Jelen másolat az egri érseki archivumban elhelyezett eredetivel a dolog érdemére vonatkozólag egyező, illetőleg semmiben sem nagyított vagy kisebbített, alábbírott igazolom.

Munkácson, május 29-én 1775.

Ilkovits Elek s. k.
Bereg megyei főesperes és püspöki cancellár.

Imádság a pócsi könyező kegyelem anyjához.

Törődött és alázatos szívvel húllok térdre lábaid zsámolyánál érettem nyomorúlt bűnösért könyező irgalom és kegyelem anyja Mária! Óh! hisz’ mi egyéb az, mi e keserű és bő könyeket anyai szemedből kifacsarta, min t az én bűneimnek megmérhetetlen súlya! Irántami édes anyai részvéted nyitá meg könnyeid eme forrását, mert jól tudod, hogy bűneim terhe alatt roskadok és örök vesztemet előre látod és így nekem, már-már elveszettnek segélyemre lenni és áldott könyeiddel az isteni igazságot kiengesztelni és a megérdemlett örök tüzet könyeiddel kioltani akarod! Azért óh Jézus! az irgalom anyjának irgalom teljes fia, tekintsd érettem és üdvömért kesergő édes anyádnak könyeit és könyörűlj rajtam!

Tekintsd óh kegyes Jézus anyádnak érettem könyek záporától elborított szemeit és légy irgalmas nekem szegény bűnösnek. — Fájlalom óh kegyes Jézus, hogy téged, legfőbb jót és Istenemet oly sokszor és oly nagyon megbántottalak. Kegyelem azért óh kegyelem nekem, midőn szívem teljes fájdalmával bánom elkövetett bűneimet és kegyelmed segélyével jobbúlást ígérek.

Most pedig tekints reám te is óh csodálatos és kegyelmek anyja Mária! tekintsd a bánat könyeket, melyeket a bűneim feletti bánat az irántad — és szent fiad iránt érzett szeretet szemeimből kifacsar. Vedd azért eme bár méltatlan könyeket kegyelmesen és azokat a te áldott könyeid közé vegyítve mutasd be szent Fiadnak, hogy így a te közben járásod és Fiad kegyelme által bűneimtől megtisztúlva ez élet után veled és minden szentekkel Isten látásának örvendhessek Amen.

Máriát dícsérje lelkünk
Máriát dícsérje szánk,
Őt ki által Isten annyi
Szent malasztja szálla ránk,
Kit fiának nagy kegyelme
Kezdet óta őrizet,
S a kihez a legparányibb
Bűnhomály se férkezett.

Mindazok közt kikre Éva
Megcsalatva bűnt hozott,
És a bűnnel a halál és
Kárhozat leszármazott;
Márián magán nem ejt az
Eredeti bűn sebet,
Kit amannak kára ellen,
Egy magas védpajzs fedett.

Üdvözűlt légy feddhetetlen
Tisztaságu Szűz anya,
Élet — nem halál leánya
Boldog Asszony Mária;
Tiszta vagy te mint a harmat
Mely az égből gyöngyözött,
Sérthetetlen liliomként
Állsz a bűntövis között.

Tiszta Szűz te, a kitől a
Másik Ádám teste lett,
Ép virág hibás gyökéren
Mely hibátlanúl eredt;
Üdvözült légy ritka szépség
Hervadatlan rózsa-fa,
Melynek Isten úgy akarván,
Jézusunk lett bimbaja.

Óh miképen zenghetünk hát
Néked illő éneket,
Bűnösök mi kik szívünkön
Hordozunk oly sok sebet;
Sár a gyöngy mellé nem illik
Bűnt útál a szűz erény,
Hogy figyelhetsz hát te ránk ki
Tiszta vagy mint égi fény.

Óh de tudjuk, hogy mi hozzánk
Szűz szíved szerelme nagy,
Hisz’ te irgalom szülője
S bűnösöknek anyja vagy;
Óh tekints le irgalommal
Szent kegyelmek anyja ránk,
S bárha vétkezénk, nekünk is
Bűnösöknek légy anyánk.

Légy a csüggedők reménye
A szegények gyámola,
Szenvedők vigasztalója
Sebhedettek orvosa;
Légy erőnk a bűn veszélyben
A halálban ápolónk,
Lelki üdvünk szent ügyében
Légy fiadnál pártolónk.