Krisztus születik!

Görögkatolikus Egyházunkban a Karácsonyt megelőző 40 napos böjti időszak végéhez érkeztünk. Máriapócson így az adventi koszorúnkon az utolsó, hatodik gyertyát gyújtottuk meg. Ötödik alkalommal a Dudás Miklós Görögkatolikus Általános Iskola diákjai és az őket felkészítő pedagógusok adták elő ünnepi műsorukat. Ezt követően pedig Mosolygó Tamás atya mondta el ünnepi gondolatait.

Most pedig a hatodik gyertyagyújtás alkalmával a Máriapócsi Görögkatolikus Egyházközség képviselői énekekkel és versekkel segítettek bennünket a karácsonyi ráhangolódásban. A műsor után Orosz István atya osztotta meg velünk ünnepi gondolatait, hogy ez az elmúlt időszak abban segített bennünket, hogy változást érjünk el életünkben, környezetünkben és egy kis dolog megváltozásával nagyobb eseményeket is befolyásolhatunk.

Köszönjük, hogy mind a hat alkalommal együtt készülhettünk a Karácsony eljövetelére. Így hat vasárnap egy-egy intézmény, egyházközség adott nekünk egy kis ízelítőt az ünnep öröméből. Ezúton köszönjük az Ékes Virágszál Görögkatolikus Óvoda óvodásainak és az őket felkészítő óvodapedagógusoknak, a II. János Pál Pápa Idősek Otthona lakóinak és munkatársainak, a Római Katolikus Egyházközség Fília csoportjának, a Szent Makrina Szociális Otthon lakóinak és dolgozóinak, a Dudás Miklós Görögkatolikus Általános Iskola diákjainak és tanárainak, illetve a Máriapócsi Görögkatolikus Egyházközségnek. Ezeken az alkalmakon elmélkedéseket is hallhattunk, köszönjük az atyáknak ezeket a gondolatokat: Grunda Dávid atyának, Mosolygó Tibor atyának, Szenes István atyának, Karakó Roland atyának, Mosolygó Tamás atyának és Orosz István atyának.

Hálásan köszönjük Híveinknek, hogy együtt gyújthattuk meg a gyertyákat és készülhettünk Krisztus eljövetelére, továbbá hálásak vagyunk a háttér munkálatokért is. Áldott Karácsonyt kívánunk mindenkinek!