2019. február 23-24-én A Boldog Ceferino Intézet roma lelkigondozói munkatársképzést szervezett Máriapócson.

A hétvégét imádsággal kezdték a képzésen résztvevők, majd Hidász György diakónus atya tartott Biblikum előadást. Az ebéd után a Molnár-Gál Béla által vezetett cigánypasztorációs gyakorlaton vehettek részt a jelentkezők. Ő szintén diakónusként, a balajti cigányközösségbe jár. Sok tapasztalati tudás birtokában, szemléletesen beszélt és tanított A szombat este közös vacsorával, illetve esti imádsággal, filmvetítéssel, közös énekléssel zárult.

Vasárnap reggel dr. Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációért felelős püspöke tartott előadást „A szeretet útján” címmel, a keresztény

erkölcsről. Majd a testvérek részt vettek a 11 órási Szent Litrugián, ahol szintén Székely János, szombathelyi megyéspüspök atya tartotta a szentbeszédet. A szertartást követően a program ebéddel, beszélgetéssel zárult.

Örülünk, hogy roma testvéreink, és sorsuk iránt érdeklődő nem cigányok is Máriapócson töltötték ezt a hétvégét, a Szűz Anya közbenjárást kérjük életükre, munkájukra.

Képek az alábbi linken érhetőek el:
https://www.facebook.com/mariapocsnemzetikegyhely/photos/pcb.2348586068493117/2348584991826558/?type=3&theater