Téglási egyházközségünkből 63 fő vett részt máriapócsi lelki napon, Urgyán Antal parókus atya vezetésével, 2019. március 09-én. Lelkigyakorlatunk fő célja volt, hogy kellő segítséget kapjunk a Húsvétra való felkészülés misztériumához, Krisztus Urunk feltámadásához.

A Kegytemplomoz történő megérkezésünkkor, Orosz István atya fogadott bennünket, melyet követően bevonultunk a templomba és köszöntöttük Istenszülő Szűz Máriát. Ezt követően átsétáltunk a Családvár  nagytermébe, ahol Grunda Dávid atya köszöntött bennünket, és tájékoztatott a napi programról. Dávid atya fiatalos lendülettel kezdte a lelki felkészülésünket. Az Atya és Fiú szeretet kapcsolatán keresztül mutatta be nekünk az utat Krisztus Urunkhoz. Vizuálisan is megjelenítette, hogy Krisztus ott áll előttünk és kopogtat a külső kilincs nélküli ajtón, türelmesen várja, hogy ajtót nyissunk neki. Szünet gyanánt interaktív foglalkozásra kivonultunk az udvarra, ahol kört alkotva csoportos foglalkozáson vettünk részt. Dávid atya által összeállított kérdés sorozat által jobban megismerhettük magunkat, és közelebb kerülhettünk csoporttársainkhoz. Átvonulva a Kegytemplomba Szent Liturgián vettünk részt és a szentgyónás szentségében is részesülhettünk. A délelőtti lelki feltöltődést nagyon finom ebéd követett, majd ismét a Bazilikában, meditációs gyakorlat segítségével megkíséreltük magunk elé képzelni a föld teremtését, valamint a születésünket. A lelki napon közelebb kerültünk Istenhez, megértettük, hogy az Úr mindig igazságos és irgalmas, még ha ezt néha másképp is érezzük.

A lelki nap zárásaként Parakliszt végeztünk, melyet követően hazautaztunk. Köszönjük ezt a csodálatos alkalmat Tóni, Dávid, és a gyóntató atyáknak. Isten áldását kérjük mindnyájukra és munkájukra.


Vitkovics Ferenc
egyházközség gondnoka