2019. január 31-én a Hierotheosz Egyesület ifjúsági találkozót szervezett Máriapócson. A találkozó mottója: „Magyarország az üldözött keresztények védelmében”.

Az egyesület az Itthon, Fiatalon: Ifjúság, Önkéntesség, Közösség- Ifjúsági programok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében című projekt keretében szervezte azt az előadást, amelyen Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita mondott köszöntőt.

A köszöntő után Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár tartott előadást. Előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy napjainkban a keresztény közösségek eltűnőben vannak. A keresztényeket több területen üldözik, a Távol-Keleten, illetve a Közel-Keleten és Észak-Afrikában is. A Hungary Helps célja, hogy ezeket az üldözött keresztényeket hazájukban segítsék. Előadása végén az Államtitkár Úr arra bíztatta a közönséget, hogy elsősorban imádkozzanak, álljanak ki és cselekedjenek az üldözött keresztényekért.

A találkozó végét Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő szavai zárták, aki megköszönte a jelenlétet a közel 50 fős hallgatóságnak.

Imádkozzunk értük és adományainkkal adjunk lehetőséget az üldözött keresztényeknek!

A képek az alábbi linken érhetőek el:
https://www.facebook.com/mariapocsnemzetikegyhely/photos/rpp.120096204675459/2314342961917428/?type=3&theater