Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Szeptember 5-én, azaz szerdán érkeztek Máriapócsra azok a gyalogos zarándokok, akik idén is megemlékeztek arról, hogy a Kegykép hazaérkezett hajdúdorogi ideiglenes lakhelyéről. Hiszen míg a Máriapócsi Bazilika felújítás alatt volt, addig gyalogos zarándoklat kíséretében szállították át a Szűz Anya ikonját Hajdúdorogra, majd vissza is. Ezúttal egy maroknyi csapat zarándokolt a körülbelül 50 km-s távon, kitartóan és végig imádkozva az úton. A zarándokok 17 óra után érkeztek a Kegyhelyre, amint a templomba bevonultak, megkezdődött fogadásukra a Szent Liturgia. Ezután Paraklisz következett, melynek keretében került le tartójáról az a kendőcske, amely az 1905-ös harmadik csodás könnyezésnél fogta fel a könnyező Szűz könnycseppjeit. A Parakliszon Dr. Papp Tibor helynök atya beszélt Mária könnyeinek háromféle értelmezéséről, hogy vajon miért sírhatott értünk az Istenszülő, örömében-e vagy bánatában. Ezt átgondolva, lelkileg töltekezve járultak a hívek a kendőhöz, hogy megérinthessék, megcsókolhassák azt. Igen felemelő élmény, mikor 50 kilométerrel a lábunkban tisztelhetjük ezt a kendőcskét, hiszen útközben, de akár a hétköznapok zarándokútján mi is sírhatunk örömünkben és bánatunkban egyaránt.